Cégünk, az EuroMove & Relocation a brüsszeli Ernst & Young által auditált, nemzetközi relokációval foglalkozó cég.
Szakmai tapasztalataink már 1992 óta gyűlnek hisz ügyvezető igazgatónk a cég megalakulásáig külföldön és Magyarországon különböző multinacionális költöztető cégeknél szerzett gyakorlatot, majd 1998-ban megalapította az EuroMove-ot, mely a kezdetektől fogva tagja több, nemzetközi költöztetéssel és áttelepüléssel foglalkozó vállalatok szövetségének.
Megalakulásunk óta cégünket folyamatos fejlődés jellemzi. Célunk, hogy kiemelkedő minőségi szolgáltatást nyújtsunk, melynek érdekében folyamatosan fejlesztünk és figyelemmel követjük ügyfeleink és partnereink igényeit, valamint a nemzetközi trendeket.
Kollégáink kiválasztásánál a szakmai ismereteken túl, nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfélcentrikus és megbízható munkavégzésre.
Csomagoló és szállító kollégáink egyenruhában jelennek meg a munkavégzés helyszínén.
Külföldi ügyfeleinket angol nyelven is kiszolgáljuk.
Gondoskodunk irodai és fizikai munkatársaink folytonos szakmai továbbképzéséről.
Folyamatosan mérjük ügyfeleink elégedettségét, hogy mindenkor ismerjük a piaci igényeket és pontosan tudjunk rájuk reagálni.
Az EuroMove célja, hogy minden ügyfele számára a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb költözési élményt nyújtsa – kompromisszumok nélkül.
Személyre szabott szolgáltatásaink és rugalmas szervizcsomagjaink lehetővé teszik, hogy ügyfeleink valóban az igényeikhez illeszkedő megoldást kapjanak – legyen szó belföldi vagy nemzetközi költözésről.
Elkötelezettek vagyunk a kiváló minőség és a folyamatos fejlődés mellett.
Szolgáltatásaink színvonalát folyamatosan fejlesztjük, hogy megfeleljünk a változó piaci és egyéni elvárásoknak, miközben ügyfeleink számára mindig a legmagasabb szintű támogatást biztosítjuk.
1999-ben csatlakoztunk az IAM (International Association of Movers) szövetségéhez, mely mintegy 2000 nemzetközi professzionális költöztetést kínáló vállalatot egyesít és segíti a nemzetközi partnerkapcsolatok kialakítását több mint 170 országban.
2002-ben cégünk létrehozta a nemzetközi áttelepülési szolgáltatásokra specializált részlegét, ezt követően rövid időn belül tagságot nyertünk a European Relocation Association (EURA) szervezetben, mely több mint 500 földrajzi helyen működik világszerte.
2005-ben megalakult a Magyar Költöztetők Szövetsége (MAKÖSZ), melynek elnökévé a tagok cégünk ügyvezetőjét választották. A szövetség tagságával lefedi a magyarországi nemzetközi költöztetési piac 80%-át.
2010-ben nagy megtiszteltetésként és szakmai elismerésként ért minket, hogy cégünket az európai one-group szövetség a tagjai közé választotta.
Ez a rangos szervezet minden országból kizárólag egyetlen partnert delegál, olyan megbízható költöztető vállalatot, amely garantálni tudja a magas színvonalú szolgáltatást és a nemzetközi minőségi követelmények teljesítését.
one group partnereink:
🇳🇱 De Haan Relocation
🇨🇭 Keller Swiss Group
🇫🇷 Premium Removals Solutions
🇩🇪 Donath Moving and Relocation
🇨🇭 Fercam Removals abd Relocation
🇷🇴 CDD Relocation
🇹🇷 Asya International Movers
🇬🇧 Robinsons Relocation
🇮🇪 Irishrelo
Ugyanebben az évben csatlakoztunk a FIDI-hez (Fédération Internationale des Déménageurs Internationaux), amely 1982-es alapítása óta a világ vezető nemzetközi költöztető szövetségévé vált.
A FIDI tagjai kizárólag olyan vállalatok lehetnek, amelyek a legmagasabb szakmai és minőségi elvárásoknak felelnek meg a nemzetközi költöztetés területén.
A szövetség tagvállalatait – így a Euromove-ot is – a brüsszeli Ernst & Young független auditáló szervezet rendszeres helyszíni ellenőrzés keretében minősíti.
Cégünk büszkén rendelkezik a FAIM (FIDI Accredited International Mover) tanúsítvánnyal, amely jelenleg a nemzetközi költöztetési iparág legszigorúbb minőségbiztosítási szabványa.
Áttelepülési vezető
Nyelvek: magyar, angol, német
Telefon: +36 1 382 0990
E-mail: @email
Ügyfélszolgálati vezető
Nyelvek: angol, bolgár
Telefon: +36 30 361 2522
E-mail: @email
Költöztető kolléga
Nyelvek: magyar
Telefon: +36 1 382 0990
Költöztető kolléga
Nyelvek: magyar
Telefon: +36 1 382 0990
Költöztető kolléga
Nyelvek: magyar, angol
Telefon: +36 1 382 0990